A napokban mutatták be a Vad Magyarország című természetfilmet az Uránia nemzeti Filmszínházban. Ebben az 53 perces filmben hazánk vízhez kötődő élővilágáról különleges, látványos és olykor humoros jeleneteket tár elénk a rendező Török Zoltán.

A nemzetközi együttműködésben készült filmet másfél éven keresztül keresztül forgatták, összesen húsz hazai helyszínen. Az élvonalbeli technikával, HD-minőségben készült film egy rétisas-fészekalj sorsán keresztül repít végig bennünket Magyarország vizes élőhelyein. Kalandozunk a szürkemarha gulyával a hortobágyi mocsarakban, a Balatonnál találkozunk az ívóhelyükre tartó hatalmas balinokkal, a gemenci erdőben pedig vidrákkal, harcsákkal és táncoló szarvasokkal.

A film rövidebb, 43 perces változatát nyugat-európai televíziók már vetítették, nagy sikerrel. Sokáig úgy tűnt, hogy éppen idehaza nem lesz látható az alkotás, ám végül az utólagos hazai támogatásoknak (a Nemzeti Kulturális Alapnak és a Gemenc Zrt-nek) köszönhetően lehetővé vált, hogy a nézők elé kerüljön egy hosszabb magyar verzió. A filmet csütörtöktől vetíti az Uránia Nemzeti Filmszínház, a nyár folyamán egy országos televízió, ezután pedig a Videán lesz látható. Az alkotók több városban is tartanak bemutatókat.

A film igazi családi program. Mindenkinek ajánljuk, akit érdekel Magyarország még mindig meglepően gazdag élővilága.

(forrás: origo.hu)


A film előzetese:



Interjú Török Zoltánnal a film rendezőjével:


 
Legfrissebb cikk
Párbeszédben a tájjal

A Nagyszík a Hortobágyi Nemzeti Park legépebben maradt szikes tórendszere, amely Balmazújvárostól keletre, a várossal határosan terül el.

Bővebben...
Facebook Image


Galéria

'10 - Zöld Szüret Fesztivál
'09 - Mátraballa - I
'09 - Mátraballa - II
'09 - Mátraballa - III
'09 - Mátraballa - IV
'11 - Konferencia
'11 - Országh József előadás
'12 - II. Konferencia